Emlékszem, amikor először láttam az Óriás roxfüvet ( Heracleum mantegazzianum ). Egyirányú utcán haladtam a semmi közepén… szó szerint hátráltam, és oda-vissza hajtottam háromszor, hogy végignézhessem azokat a nagy leveleket, hatalmas virágesernyőket… Tetszik, hogy magasak és, ó, fiú, 10′ felett ez a rosszfiú a többi fölé tornyosul.
Ez olyan, mint egy Angelica Gigas őrült viszonya volt a Ujj tüzérség és ez az ő lil’ veszélyes szerelmi gyermekük.
.
Mitől olyan rossz az Óriás Roxfű? Nos, a nedve valójában égést és felhólyagosodást okoz, sőt akár vakságot is okozhat. A hegek évekig eltarthatnak. Oké, ez nagyon rosszul hangzik… De van még egy ilyen varázsa ezen kívül, érted, mire gondolok?
Amikor messziről vágytam erre a növényre, arra gondoltam, hogy leparkolok az út szélén, magokat gyűjtök, és a hátsó udvaromban elkezdek egy saját rossz románcot. De mindig kiakadtam.
Vicces, ahogy a dolgok valóra válnak. Most, hogy a bőrt égető útszéli gaz az, amit NEM akarok az apró Jedik körül, tele van velük az udvar. A világ leghosszabb lapátjával vágom el a gyökereket, amint felkapom magam.
